Nem akartam Amerikába költözni. Nem akartam itthon hagyni a barátaimat. Nem akartam elszakadni tőlük.
Mégis megtörtént.
Mikor két évvel később hazaköltöztünk, azt hittem, minden olyan lesz, mint régen. Hogy tárt karokkal fognak várni, a külön töltött idő pedig nem megy a kapcsolatok rovására.
Tévedtem.
Akaratomon kívül estem bele egy olyan csapdába (izé... fiúba), amiből fogalmam sincs, hogyan másszak ki. Egy egész osztály fordult ellenem, én pedig egyedül maradtam.
Mit lehet ilyenkor tenni?
És ha megjelenik egy régen látott ismerős, aki felforgatja a családom életét? Ha mindenkit eltaszítok magam mellől? Ha muszáj beilleszkednem egy új közösségbe, ahonnan az első naptól kezdve ki akarnak tagadni? Ha nem a megfelelő fiú dobogtatja meg a szívem?
Olyankor mi történik?
Nos, én a saját bőrömön tapasztaltam meg a választ egy igencsak eseménydús iskolaév során, amit nagy valószínűséggel sosem fogok elfelejteni. Nagyon sok mindent tanultam ezalatt, például azt, hogy kik az igaz barátok. Hogy mi az a szerelem. Hogy nem mindenki az, akinek mondja magát.
És a legfontosabb: milyen is újrakezdeni valamit, amiről eleinte azt hittem, véget sem ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése