35. Nagy baj van - Part 1.

Sziasztok, Törpilláim!

Sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel, de most egy kis pihenőt tartottam, mivel az előzőeket gyorsan megírtam, s be kell valljam, elfáradtam. (meg VB-t néztem, de ez nem publikus :D) De most újult erővel visszatértem, remélem ti még mindig várjátok az új részt...Ha igen, akkor most örülhettek :D
Egyébként azon gondolkodtam, hogy mivel van 13 feliratkozó, és még rajtuk kívül sokan olvassák a blogot, esetleg csinálhatnék egy Facebook csoportot. Tudom, oldal már van hozzá, de ez csak olyan lenne, amiben csak az általam hozzáadott olvasók lehetnek jelen. Na, mi a véleményetek? Oldalt indítok egy szavazást, szóval ott eldöntjük, mi legyen :D
Na, de nem húzom az időt tovább, jó olvasást mindenkinek :)

Hugs&kisses
Ria:)

ui: Köszönöm a 7000+ - os oldalmegjelenítést *-* Alig merem elhinni <3

ui2: Bocsi a végéért :D

- Na, most pedig mindenki húzzon a p***ába! – szólalt meg Shad kábé 5 perc hallgatás után. Mit ne mondjak, lényegre törő volt; mázlija, hogy anyu eddigre már rég a konyhában sertepertélt.
- Egy pillanat! – szólaltam meg, még mielőtt bárki megmozdulhatott volna. – Nem kéne megbeszélnünk, hogy akkor pontosan mi is volt ez az egész?
- Nos, még ha nem is lenne ennél jobb dolgom, még akkor sem vitatnám meg a témát pont veled, akinek aztán végképp semmi köze hozzá. – hajolt a képembe Sziszi idegbajos fejjel. Azt hiszem, ő így dolgozza fel, hogy ilyen csúnyán átejtették.
- De van! – lépett közénk bátran Stella. – Őt is átverte az a görény. Joga van megérteni a helyzetet legalább annyira, mint nekünk. – mondta határozottan, végig Sziszi szemébe nézve. Hm. Fejlődik.
- Remek. Nagyszerű. Fenomenális. De ha most megbocsátotok, engem várnak az osztály szilveszteri buliján. – kerülte ki Sziszi Stellát, és az ajtó irányába indult.
- Szóval nem is akarod tudni, mit művelt az állítólagos barátod a hátad mögött? - szólt utána élesen Noja.
- Hogy mondod? – perdült meg a sarkán Szilvi.
- Hallottad. Itt mindnyájunkat átvertek, és… - kezdte Noja a monológját, de Shad félbeszakította.
- Már megbocsáss, de engem nem vert át, mivel nem vagyok olyan becsapható naiv pulyka, mint ti. – ééés itt is van a régi Shad. Hogy mennyire, de mennyire nem hiányzott…
- Mindegy. A lényeg akkor is az, hogy jogunk van tudni, mi történt. Tényleg elszalasztod ezt a lehetőséget? – meredt rá Stella. Sziszi hosszú percekig némán tűrte mindannyiunk pillantásait, de végül sóhajtva megrázta a fejét, majd levágta magát a kanapéra.
- De húzzunk bele. Tényleg várnak a buliban. – emelte fel a mutatóujját figyelmeztetésképp.
- Gondolom, mennyire. – vágta rá Shad, majd megkerülve a szobát, lehuppant a tévével szembeni fotelbe. Beszólását Szilvi egy bizonyos ujjának felmutatásával értékelte. Hm, nem hiszem, hogy valaha is „öribarik” lesznek…
- Na szóval… Én szeptemberben jöttem össze Patrikkal, és mindenki tudott róla, hogy járunk. – szögezte le Noja, rátelepedve a dohányzóasztalra.
- Mi november végén kezdtünk randizni, de nekem már Dénesként mutatkozott be. – hajtotta le csüggedten a fejét Stella. Annyira sajnáltam szegényt, amiért így végződött az első kapcsolata!
- De miért? – szóltam közbe, mivel ez a részlet eléggé homályos volt számomra.
- Nos, talán azért mert a sportközpont előtt futottunk össze. Megkérdezte, mit csinálok ott egyedül, erre mondtam, hogy téged várlak. – pillantott rám – Ekkor rákérdezett a nevedre, és csak utána mutatkozott be. Így utólag, eléggé ledöbbent, mikor hallotta a neved, de akkor nem tűnt fel semmi. Olyan hülye voltam. – temette tenyerébe az arcát, majd letelepedett a padlóra.
- Hé, nyugi. Nem csak téged vert át. – próbáltam nyugtatni, miközben leguggoltam mellé.
- Pontosan. Az az aljas dög azt ígérgette, hogy szakítani fog Noémivel. – fújtatott Sziszi.
- Te úgy jártál vele, hogy tudtad, együtt vagyunk? – esett le Noja álla.
- Ó, ti kis szegények, fogalmatok sincs semmiről! – hadonászott szánakozva Sziszi.
- Tessék? – ráncoltam a szemöldököm, még mindig Stellát ölelve.
- Az egész egy csodálatos terv része volt, amit természetesen én találtam ki. Ugyan ki más lehet ilyen okos? – hadonászott magabiztosan.
- Szóval egy újabb ördögi terv? Nem is tudom, ez eddig hogy nem jutott eszembe! – huppantam le a szőnyegre.
- Nem ördögi. Inkább zseniális. – javított ki Sziszi.
- És meg is osztod velünk, vagy leragadunk ott, hogy ennyire örülsz magadnak? – hajolt előre Shad „kíváncsian”.
- Jaj de vicces vagy. – gügyögte Sziszi, mintha csak egy ötévessel beszélne.
- Jaj hát te is. – gagyogta vissza Shad. Oké, ez több volt, mint amit a jelenleg túlterhelt agyam be tudott fogadni. Sziszi és Shad egymás felé hajolva, összehúzott szemekkel gügyögnek a másiknak. Húha, lehet, hogy már hallucinálok is?
- Na, emberek, ezt ne! Komolyan megijesztetek. – rémült meg Noja is, Stella pedig egyetértően bólogatott, mire azok ketten hátradőltek, és valamelyest lenyugodtak.
- Szóval, Sziszi! Pontosan miről is beszéltél? – hajoltam el kíváncsian Stella mellett.
- Miből gondolod, hogy megosztom veletek?
- Most már úgyis mindegy, nem gondolod? Vége a játéknak. – közölte Noja.
- Nos. – krákogta Szilvi. – Ehhez akkor sincs semmi közötök. – húzta ki magát.
- Szilvia! Mit műveltél? – ordítottam fel hirtelen. Oké, ezzel magamat is megleptem, nem szándékoztam kiabálni, de mikor megláttam Sziszi fejét, tudtam, hogy valójában nagyrészt az ő hibája mindaz, ami ma történt. És milyen igazam lett.
- Azt tettem, amit akartam. Győztem. – jelentette ki.
- Mégis miben? – meredtem rá idegbajosan.
- Tudod te azt nagyon jól. – nézett mélyen a szemembe. És akkor… Te jó ég! Mindent megértettem. Sziszi a mi kettőnk harcáról beszélt; azt nyerte meg. Ezzel az egész balhéval, hiszen tönkretett engem. Csak azzal nem számolt, hogy közben őt is átverik.
- Úristen, Sziszi! Ez még tőled is sok! – döbbentem le.
- Várjunk, miről van szó? Azt hiszem, lemaradtam! – vágott közbe Noja.
- Sziszi! – szóltam rá határozottan. – Mi közöd volt hozzá? Mennyi köszönhető ebből az egészből neked?
- Válaszolj! – fenyegette meg Shad, aki legalább annyira ideges volt, mint mi, akiknek ténylegesen közünk volt az esethez.
- Én… - kezdte Sziszi, de… Életében először elbizonytalanodott. – Azt hittem, nem fog átverni. – vallotta be. – Sosem néztem volna ki belőle. – vont vállat.
- Ne hidd, hogy megsajnálunk! Te b***tad el! – ripakodott rá Shad. – Most pedig nyögd ki végre, mit műveltél!
Sziszi csodával határos módon nem kapta fel a vizet, csak zavartan lesütötte a szemét. Talán… Á, nem. Ő sosem érzett még bűntudatot.
- Szeptember elején újra összejöttem Patrikkal, és megkértem, hogy segítsen bosszút állni. – hadarta el egy szuszra.
- Tessék? De hát kicsodán? – értetlenkedett Stella. Én viszont tudtam. Határozottan Sziszi szemébe bámultam. Mind a ketten tudtuk.
- És ehhez az kellett, hogy tönkretedd Noját is? Miért nem találtál egyszerűbb módszert? – kérdeztem.
- Így minden sikerülhetett volna! – pattant fel hirtelen a kanapéról, mire én is feltápászkodtam. – Elveszítetted Noját, mielőtt barátok lehettetek volna! Az idióta kis utánfutóidat nem vonhattam be, mivel úgyse jöttek volna össze azzal, aki neked tetszik. Ez így volt a legjobb. Aztán összejöttem Ronival, hogy senki ne fogjon gyanút, Patrik pedig talált egy alkalmat, hogy megcsókoljon téged, én meg kaptam az alkalmon, hogy bemártsalak, hogy végre megismerjék az igazi énedet! Arra mondjuk nem számítottam, hogy fel is vállalod a tetted, arra készültem, hogy én bizonyítom be, de te voltál akkora idióta, hogy bevallottad, amit nem is tettél! Az sem volt tervben, hogy a két kis barátnőcskéd elpártol tőled, azzal nem tudtam volna mit csilni, de megoldották ők helyettem is. Ez a kis görcs meg – mutatott hirtelen Stellára – fogalmam sincs, hogy került a képbe, de nemcsak te lettél átverve, hanem én is! De tudod mit? Lesz*rom! – üvöltötte a képembe. – Megérdemelted, te kis elkényeztetett liba, mert valaki végre megmutatta, hol is van a helyed, én pedig hihetetlenül örülök, hogy én lehettem ez a személy! Amúgy meg! Hivatalosan én még mindig nem veszítettem semmit, te viszont továbbra sem tartozol közénk, mindenki utál, szóval sok sikert, Cukipofa, még mindig én vagyok a győztes kettőnk közül, te pedig csak egy kis senki, aki egészen az első kudarcáig nem tudta, hova is tartozik! – ordította, majd szinte fellökve engem, kiviharzott az ajtón. – Ja és még valami! – fordult vissza. – Nem érdemelted meg eddig sem, hogy a sok idióta mind a te barátod legyen, mert egyszerűen kevés vagy ahhoz, hogy ennyien szeressenek. Mind a népszerűséget kereste csak melletted, ne is reméld, hogy valaha is igazán melletted álltak! – közölte, ezzel kiviharzott az ajtón.
- Oké. Egy kérdés. Ez mi a f**z volt? – tért magához Shad elsőként.
- Húha. – hagytam figyelmen kívül kíváncsiságát. – Ez… - egyszerűen nem találtam szavakat.
- Liz, mi volt ez? – rángatta a karom Stella.
- Én… Sajnálom… - motyogtam, majd hátra sem nézve kiszaladtam a nappaliból.
- Alíz! Azonnal állj meg! – üvöltött utánam Shad, de jelen pillanatban ez nem tudott meghatni.
- Liz! – kapta el a karomat Stella. – Ne hagyd, hogy befolyásoljon mindaz, amit mondott és tett! – suttogta, miután rántásától megtorpantam.
- Túl régóta viselem el ezt. Belefáradtam a folyamatos sértegetéseibe. – vallottam be halkan. Várjunk! Mi? Ezt nem is akartam hangosan kimondani, de most, hogy belegondolok… Talán igaz.
- Liz, ő egy idegesítő hárpia. Nem szabad, hogy ő irányítson téged. – mondta Stella.
- Nem is hagyom! – nyertem vissza életerőmet, és úgy ordítottam ezt a mondatot, hogy szegény lány hátrébb ugrott vagy egy métert. – Bocs. – motyogtam kicsit halkabban.
- Alíz! – szólalt meg hirtelen Noja. – Mióta is utáljátok egymást?
- Kábé 5 éve. Nem tudom. Egyszer a konyhás nő a nyakába borított egy tányér levest, Sziszi pedig rám fogta az egészet, azóta üldöz a bosszújával, de persze nem hagyom magam. – vontam vállat.
- Te szent ég! – fulladozott Stella, mire furán néztem rá. A következő percben viszont mindannyian torkunk szakadtából kezdtünk nevetni; mindannyian. Stella, Noja, én és… Shad is. Oké, belátom, ez tényleg egy abszurd történet, és eléggé gyerekes is. A lányoknak igaza van, nincs miért megsértődnöm, és foglalkoznom Sziszivel.

***

- Stella, add már ide azt a csokit! – ripakodott rá Shad, mire az említett elnevette magát, majd a mi kis vámpírlányunk felé hajította az édességet.
Már fél órája terpeszkedtünk a szobám szőnyegpadlóján, és mindenféle cukorbombával tömtük a fejünket, miközben beszélgettünk.
- Liz! – fordult felém Noja – Mi van Tamival és Ellával? Régen olyan jóban voltatok. – erre a kijelentésre majdnem félrenyeltem egy darab virslit. Ja, igen! Anya főztje se ment kárba. Hihi.
- Nem tudom. – tettem félre a tányért. – Meg sem hallgattak a patrikos ügy után, nem akarták elveszíteni a többi barátjukat. Tudjátok, szerintem túl görcsösen akartunk úgy tenni, mintha semmi nem változott volna, de 2 év hosszú idő. Túl hosszú. – gyűltek könnyek a szemembe. – És úgy tűnik, elég ahhoz, hogy már ne én legyek a legfontosabb. – töröltem le a könnyeket.
- Sajnálom, Liz! – suttogta Noja. Főleg azt, hogy én sem hallgattalak meg az eset után, és vakon megbíztam abban a szemétben. Nem is értem, hogy nem vettem észre semmit. – rázta a fejét.
- Ne hibáztasd magad! A szerelem hülyét csinál mindenkiből. Nézz meg engem! Életemben nem ettem még ennyi csokit. – mondta Stella teli szájjal, mire felnevettünk.
- Alíz… - állt fel Noja, majd letelepedett pontosan mellém. – Tényleg sajnálom, viccen kívül. Fontosabbnak kellett volna tartanom a barátságunkat. – sütötte le a szemét.
- Noja. – böktem meg a térdemmel az övét. – Akkor még nem voltunk annyira nagy barátok. – mosolyodtam el halványan, mire bátortalanul rám pislogott.
- És szerinted még lehetnénk?
- Mindenképpen. – néztem rá csillogó szemekkel.
- Na, jó! Elég a nyáladzásból! – szakította meg „barinős” pillanatunkat Shad. Komolyan, még azt a filmbeli kerékcsikorgást is hallani véltem. Vagy azt fékcsikorgásnak hívják? Na, mindegy.
- Oké, főnök. – röhögtem fel, mire Shad is halványan elmosolyodott. Oké, ez a csaj megtáltosodott. De most komolyan!
- És Noja! – szólalt meg Stella. – Te amúgy hogy kerültél ide, pont a megfelelő időpontban? – ráncolta a szemöldökét. Hm… Jogos!
- Valójában… - kezdte volna a választ, de ekkor kopogtak az ajtón.
- Tessék! – kiáltottam.
- Sziasztok, lányok! – dugta be anyu a fejét az ajtón mosolyogva, de… Volt benne valami, ami nem tetszett nekem. Mintha… Baj történt volna. Ajaj. – Shad! – fordult hirtelen családunk fogadott tagja felé. – Beszélnünk kell. – közölte határozottan.
Csak nem csinált már megint valami hülyeséget? Vagy esetleg rájött a múltkori részeg éjszakára? Vagy…?
- Miről? – kérdezte a lány, miközben feltápászkodott a földről.
- Öhm… Ezt talán nem itt kéne megvitatnunk. – pislogott felénk anyu, mire hatalmasat dobbant a szívem. Itt valami nagy baj van.
Shad összeráncolt szemöldökkel sétált ki a szobámból, mi többiek pedig értetlenül pislogtunk egymásra.
- Szerintetek mi…? – kezdte Stella pár perc hallgatás után, de a mondatot egy hatalmas csattanás szakította félbe, rögtön utána pedig meghallottuk Shad borzalmas ordítását.
Te szent ég! Mi történhetett?
- Shad, várj! – kiáltotta anya, de a hallottak alapján szörnyen ideges Shad-et nem tudta megállítani, csak egy eget rengető ajtócsapódás jelezte, hogy fogadott testvérem elhagyta a házat.
Ez nem lehet igaz! Itt valami nagy bajnak kellett történnie. Shad másfél hónapja nem vágott be egyetlen ajtót sem…