31. Hercegnő

Sziasztok, Törpillák! 
Itt is van az új rész, amivel kicsit késtem, szóval bocsánat, de nyaralni voltunk. :) Mostanában rájöttem, hogy a kezdeti részekkel ellentétben, a mostaniaknál nem kell megerőltetnem magam, hogy viszonylag hosszú fejezetet írjak, mivel gyakoribb, hogy túlteljesítem a magamtól megkövetelt oldalszámot, (2 oldal a Wordben) és sokkal többet írok. Remélem, ennek örültök <3 Egyébként köszönöm szépen, hogy már 11-en feliratkoztatok és hogy ennyien kommenteltek/pipálgattok, remélem, hogy ez így is marad :* Egyébként ha valakinek van bármilyen véleménye a blogról/részről/blogdesigne-ról, azt szívesen fogadom akár komiban, akár üzenetben. Üzenetet a blog FACEBOOK OLDALÁNAK tudtok írni és ígérem, válaszolok rá! Bármilyen téma legyen is, megpróbálok segíteni; lehet ezzel a bloggal kapcsolatos vagy a sajátotokkal, esetleg csak beszélgetni akartok, akkor írjatok nyugodtan:) 
A résszel kapcsolatban még annyit, hogy mivel Alíznál tél van, nálunk viszont ezer fok, remélem hűsítő hatással lesz rátok az olvasás! :D
Na jó, nem szövegelek tovább, mert a végén még meguntok :D Mindenkinek jó olvasást :*

Hugs&kisses
Ria:)

ui: Hogy tetszik az új fejléc?

December 22./Hétfő

Másfél hónap. Ennyi telt el az óta a bizonyos förtelmesen rossz éjszaka után, melyet Shad keresésével és hányásának feltakarításával töltöttünk Stellával mind a ketten. Mit is mondjak? Nem az volt életem legboldogabb éjszakája, de mit lehet tenni? Ami megtörtént, azon nem tudunk változtatni. Hm, ez egész bölcsen hangzott…
Nos, másfél hónap hosszú idő és az ember azt hinné, ez alatt elképzelhetetlenül hatalmas, eget rengető eseményekre kerül sor, de… Ezúttal csalódnom kellett. Az élet ment tovább és semmi sem változott. Folytatódott a suli, az osztály továbbra sem vesz rólam tudomást, bár legalább már békén hagynak, ami haladásnak számít. Tami és Ella ugyanúgy nem akarnak a barátaim lenni, ami még kicsit fáj, de azt kell, hogy mondjam, kezd egyre kevésbé érdekelni. Ha nekik ennyit ért a barátságunk, akkor nincs miről beszélni. A fociedzések ugyanolyan fárasztóak, mint eddig, az edző pedig kezdi észrevenni, hogy van egy kis feszültség köztünk. Nos, igen. Bátory kisasszonnyal továbbra is felhős… khm… viharos a viszonyunk és még mindig előfordulnak durvább szóváltások az öltözőben, amit próbálok higgadtan kezelni, de sokszor eldurran az agyam, pláné olyan napokon, amikor a suli sem fenomenális. Stellával egyre közelebb kerülünk egymáshoz és most már nem csak szavakkal fejezzük ki, hogy barátok vagyunk, egyszerűen érezzük, ahányszor csak együtt töltjük az időnket. Hűségesen kiáll mellettem a veszekedésekben, segít, ha esetleg felhúzom magam vagy rossz napom van, és meglepő módon még töriből is korrepetál. Emellett megérti a Shad-del kapcsolatos problémáimat is, ami különösen jól esik. Apropó Shad! Az óta a bizonyos éjszaka óta, amiről amúgy nem beszélünk, semmi sem változott. Testvérkém továbbra sem hajlandó emberszámba venni és amint alkalma nyílik rá, sértésekkel bombáz. Nem is tudom, mit vártam… Hálát? Kevesebb cseszegetést? Azt ugyan leshettem! Bár azt meg kell hagyni, mostanában nem sokszor futottunk össze, mondjuk, fogalmam sincs, direkt intézte-e így.
Még mindig megvisel kissé, hogy ennyire rövid idő alatt fordult fel az életem, a régi barátaim eltűntek, az újak (oké, csak egy van) megjelentek, a régi ellenségem lenyugodott, új pedig kimondottan nincs, bár meg kell hagyni, Bátory-val sosem leszünk barátok. A régi szerelmem… Hm… Ez egy érdekes téma. Patrik még mindig Nojával jár, amit kicsit furcsállok, hiszen régi barátnőmről bár keveset tudok, annyi biztos, hogy jó emberismerő, szóval eddigre már át kellett volna látnia a helyzetet. Mármint azt, hogy valójában a pasija csókolt meg engem és nem fordítva, hiszen ennyire jó színészek nem vagyunk Patrikkal. Szóval ez az egész kicsit furcsa. A másik észrevételem vele kapcsolatban (napközben jobb dolog híján a többieket figyelem, így pedig elég sok mindent felfedeztem) az nem más, mint hogy Sziszi kis pihenő után újra ráhajtott és nem különösebben törődik vele, hogy kiszemeltjének barátnője van.
Á, szerelemről jut eszembe! Stella említette, hogy találkozott egy helyes sráccal az egyik edzés után (én épp nem voltam ott, mivel megfáztam és otthon nyomtam az ágyat) és azóta is találkozgatnak. Egyelőre még nem futottam össze a titokzatos szőke herceggel, és Stella sem beszél róla sokat, amit nem nagyon értek, de nem szeretném zaklatni vagy ilyesmi, szóval annyiban hagytam a dolgot és továbbra is izgatottan várom, mikor jelenti be, hogy összejöttek vagy tudom is én, esetleg bemutat neki.
Ami engem illet, még mindig képregényeket rajzolok, ha időm engedi, és már halomra gyűlnek az ágyam alatt a papírkupacok, szóval lassan új helyet kell keresnem nekik.
Picur a sok tápnak és vitaminnak köszönhetően kezd növekedni és erős macskává fejlődni. Anyuék nem is olyan régen óvatosan rákérdeztek, nem akarom-e menhelyre vinni, de leintettem őket. Ez a cica innen nem megy sehova. Végül ők is elfogadták a felállást, miszerint én gondoskodok róla és az eltartásához szükséges dolgok nagy részét zsebpénzből fizetem.
Nos, kábé ez lenne minden, ami az elmúlt másfél hónapban történt, de felmerülhet a kérdés: miért nem írtam eddig a naplómba? Hát igen. Az igazság az, hogy kicsit lusta voltam, de emellett még az is közrejátszott, hogy semmi különösebb dolog nem történt, az pedig unalmas lett volna, hogy naponta leírom ugyanazt. „Ma reggel felkeltem, elmentem suliba, senki sem foglalkozott velem, hazamentem, házit írtam, összevesztem Shad-del, elmentem edzésre, összevesztem Bátory-val, Stella kiállt mellettem, hazamentem, Picur befeküdt az ölembe, képregényt rajzoltam, elaludtam, másnap ugyanez.” Komolyan mondom, valószínűleg megőrültem volna a sok ugyanolyan naplóbejegyzéstől.
Na de, gondoltam, ma megint előveszem titkaim őrzőjét, tekintve, hogy megkezdődött a várva várt téli szünet. Szerintem életemben nem akartam még ennyire kiszabadulni a suliból, mivel már kezdtem begolyózni a sok ugyanolyan naptól. Szóval végre…
- Alíz! – üvöltötte valaki a szobám zárt ajtaja előtt. Oké, nem valaki. Tudtam, hogy Shad az.
- Mi van? – ordítottam vissza.
- A k***a macskád odasz*rt az ágyamra. – visította önkívületi állapotban, mire majdnem elnevettem magam, de inkább felvettem az unott/komoly/utállak, Shad arcomat, és így nyitottam ki az ajtót.
- Ha még egyszer így beszélsz róla, belenyomom a fejed a WC-be. – mordultam fel. Ja igen! Elfelejtette említeni, hogy mostanában kicsit kifordultam önmagamból és minden gond nélkül szólok vissza, ha valaki cseszeget. Tudom, kicsit (na jó, nagyon) bunkó stílus ez, de hát az engem körülvevő személyek nagy része kiprovokálta belőlem, szóval ez már így marad. Csak arra kell figyelnem, hogy a kedvesebb ismerőseimet ne sértegessem.
- Jaj, te most fenyegetsz? – lépett közelebb testvérkém, mire megforgattam a szememet. Kezd nagyon elegem lenni Shad stílusából. Remélem, rám nem ragadt át.
- Add ide Picurt! – mordultam fel, figyelmen kívül hagyva a beszólását.
- Nos, mivel a dögöd nem először b***ta szét a szobámat… Kicsit megleckéztettem. – közölte sejtelmesen.
- Hogy mi van? – visítottam fel hirtelen és kész voltam kikaparni a szemét, ha két másodpercen belül nem mondja meg, hol van a macskám és mit művelt vele.
- Hm… Remélem, bírja a hideget, mert borzalmas lenne, ha belefagyna a hóba a hátsókertben. – „sajnálkozott”, én pedig majd felrobbantam dühömben. Idegesen arrébb löktem a rockerlányt az ajtómból, majd levágtattam a lépcsőn, és felhúzva a téli kabátomat, kirontottam a hátsó ajtón a kertbe.
- Picur! – kiáltottam, de a sötétben nem láttam semmit és egy hang sem jelezte hollétét. – Francba is, hogy fehér. – motyogtam, tudomásul véve, hogy a hóban nehéz lesz megtalálni.
- Alíz, kicsim, mit művelsz? – lesett ki anya a konyhaablakon.
- Shad kivágta Picurt a hóba és most nem találom. – estem kétségbe.
- Tessék? – jelent meg apa is anya mellett – Hogy tehetett ilyet egy szegény állattal? – hüledezett.
- Picur beosont a szobájába, mert valami különös oknál fogva imád ott lenni és az ágyán végezte el a dolgát. – ismertettem kicsit kulturáltabban a helyzetet, mint ahogy nővérkém fogalmazott.
- Alíz, úgy volt, hogy a macska szobatiszta! – pirított rám anya.
- Tudom, és az is, de Shad szobájában teljesen megőrül. Ott ellazul és fittyet hány a szabályokra. – magyaráztam – De amúgy is! Nem ez a lényeg! Most meg kell találnunk, mielőtt megfagy.
- Oké, megyek, segítek. – kezdett öltözködni apa és pár perccel később már nagykabátban állt mellettem.
- Szívem, felkapcsolnád az udvari villanyt? – kiáltott be a házba, mire rögtön többet láttunk a kertből.
- Oké, most hallgassuk, hátha nyávog. – javasoltam.
- Hacsak nem a járó autómotor zajára hasonlít a nyávogása, akkor nem hallom. – jelentette ki apu percekkel később.
- Ez nem lehet igaz! Most hogy talá… - kezdtem kiakadni, de aztán halk mocorgásra lettem figyelmes a tölgyfánk tetejéről. – Apu… Miért mozog az a hókupac? – néztem furán.
- Nem tu… Várjunk csak! Az nem Picur? – kérdezte, mire jobban megszemléltem a fészkelődő hógolyót.
- De! – kiáltottam, és megindultam a fa felé. Végre!

***

22:00

Picur végre elaludt és nem reszket a hidegtől, ami mondjuk logikus, tekintettel a húszmillió pokrócra, amivel körbetekertem. Miután apa leimádkozta a fáról, a cica akarata ellenére forró fürdőt vett, majd betakargattam és adtam neki meleg tejet és egy tálnyi macskaeledelt a kedvencéből. Ezek után végre jól érezte magát és nem is olyan régen békés álomba merült. Én ott hevertem mellette a szőnyegpadlón és nem különösebben érdekelt, hogy ezek után nagy valószínűséggel hasogatni fog a hátam. Csak ott akartam feküdni Stellán kívüli egyetlen barátom mellett.
Egy ideig még ott fetrengtem, de amikor biztos lettem benne, hogy nem fog egyhamar felébredni, kicsoszogtam a fürdőbe.
- Látom, előkerült a szőrcsomó. – jelent meg Shad a semmiből.
- Tűnj innen. – morogtam, de nem volt kedvem kiabálni vele a tetteiért. Kezdtem belefáradni ezekbe a húzásaiba, meg úgy az egész csajba. Nagyon elegem volt és alig vártam, hogy eltűnjön a házból. De akkor miért érzem magam ilyen furán, ahányszor csak megfordul a fejemben a távozásának gondolata?
- Ne izgulj, anyámékat ismerve még elég sokáig nálatok fogok dekkolni. – vigyorgott gúnyosan. De mintha lett volna még valami abban a mosolyban, vagyis a szemében. Talán keserűség?
- Tavasszal elmész. – meredtem rá értetlenül, mire kínos kis mosolyra húzta a száját.
- Gondolod te. – motyogta és esküdni mertem volna, hogy csalódást látok a szemében.
- Ugyan már. Holnap jönnek haza, hogy velük karácsonyozz. Tuti, hogy tavasszal is betartják az ígéretüket. – értetlenkedtem.
- Neked fogalmad sincs semmiről, igaz? – nézett rám komoly arccal, miközben fél vállal nekidőlt a fürdő ajtajának. – Anyámék Japánban maradnak az ünnepekre, mert dolgozniuk kell. Délelőtt hívtak, hogy lemondják az utat. Veletek maradok.
- Micsoda? – esett le az állam. Nem hiszem el! Ez a csaj még a karácsonyunkat is tönkre akarja tenni! Vagyis… Nem akarja, mert nem tehet róla, hogy a szülei dolgoznak, de ettől függetlenül úgysem fog békén hagyni. Remek.
- Látom, örülsz, Hercegnő. – nevetett fel egy pillanat erejéig, de egyértelműen erőltetett volt ez a kacaj. Mi van ezzel a csajjal? Mintha nem lenne önmaga.
- Na de… - kezdtem, de fogalmam sem volt, mit akarok mondani.
- Igen? – meredt rám gúnyosan.
- Semmi. – ráztam meg a fejem csalódottan és valamiért bűntudatot éreztem. De miért?
- Szép álmokat, Hercegnő. – vágta oda gúnyosan és azt hiszem, ez volt a végszó.
Miközben visszafelé igyekeztem a szobámba sok minden járt a fejemben, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy bármin is gondolkozzak. Még utoljára ránéztem a telefonomra, mielőtt lekapcsoltam volna a villanyt, és észrevettem, hogy kaptam egy új e-mailt. Gondoltam, valami hírlevél vagy ilyesmi, úgyhogy nem foglalkoztam vele, csak félredobtam a telót, majd bebújtam a takaróm alá.
Az utolsó dolog, amire emlékszem, az Shad egyik szava volt, ami folyamatosan ismétlődött a fejemben és talán most először (talán csak az álmosságom miatt) úgy éreztem, nem véletlen ez a becenév, amin szólít. Talán van benne igazság és… Á, ez hülyeség, Shad csak szórakozik velem.
Ennek ellenére nem tudtam kiverni a fejemből, és az a bizonyos szó ott visszhangzott a gondolataim között, amíg el nem aludtam.
Hercegnő.

Alíz