8. Ugye most csak képzelődöm?

Itt is van az új rész és remélem, mindenkinek tetszeni fog. A fejlécért pedig külön köszönet Kitty - nek. Egyszerűen csodaszép lett!! :)))
Jó olvasást! 
Ria:)

Csak egy pillanatra láttam Sziszit, de nekem éppen elég volt annyi, hogy tudjam, ezt megbosszulja valahogyan. Hogy mit? Be kell valljam, nekem is el kellett gondolkodnom ezen, de nem vett igénybe sok időt. Naná, hogy Patrik az oka. Vagyis, pontosítok, ő nem csinált semmit, mindössze leült hozzám beszélgetni. Nincs ebben semmi. Vagy mégis? Ajj, már megint képzelődöm, pedig megtanulhattam volna, hogy abból semmi jó sem származik. Na de mindegy is, szóval az az én nagy bűnöm, hogy beszélgettem úgy 10 percet egy sráccal, aki tetszik neki... Persze, kövezzenek meg! Mondjuk nem hinném, hogy olyan sok kő van az aulában, de székből azért van elég. Nem is tudom, melyik fájna kevésbé: ha székkel vagy kővel dobálnának... Mert ugye... Na jó, fogalmam sincs, hogy mi köze a székeknek, ahhoz, hogy Sziszi majdnem felnyársalt a szemével, de mindegy is, a lényeg, hogy így történt. Amint találkozott a tekintetünk, egy villanást véltem felfedezni benne. Azt hiszem így tudnám megfelelően leírni: Ezt még nagyon megbánod. És nem, nem akartam tudni, mit bánok meg. Hogy hozzászóltam Patrikhoz, hogy vissza mertem jönni Amerikából vagy... hogy egyáltalán megszülettem? Igen, azt hiszem, jobb, ha nem tudom a választ.
Amilyen gyorsan megjelent, úgy tűnt el drága ősellenségem alakja a diákseregben, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy most ennek örülnüm kéne-e. Azt hiszem, jobb lenne, ha mindig szemmel tarthatnám, nehogy meg tudjon lepni...
Gondolkodásomból egy kéz riasztott fel. Oké, tudom, ez most elég hülyén hangzott, de még véletlenül sem egy testnélküli kézre kell gondolni, hanem egy emberire... na mindegy, hagyjuk, a lényeg az, hogy Patrik elkezdett hadonászni az arcom előtt, ami csak azt jelenthette, hogy már régóta bambulok ki a fejemből szó nélkül, miközben ő itt ül mellettem. De ciki!
- Öhm... izé.... Valami baj van? - kérdezte félve.
- Mi? Ja, nem.... azt hiszem.... na mindegy, nem érdekes. - hebegtem össze-vissza, ami elég hülyén vette ki magát. Patrik egy kicsit félre döntötte a fejét és úgy gondolkozott valamin, de aztán egy fejrázás következtében visszatért a jelenbe és elmosolyodott.
- Oké... Te tudod. - mosolyodott el - Szóval... milyen órával kezdünk? - váltott témát.
- Azt hiszem, matekkal. - válaszoltam.
- Ne már. - döntötte hátra a fejét szenvedve - A világ legsz*rabb órája, nem? - fordult felém.
- Nem igazán. - vontam vállat, mire leesett állal bámult rám. Ó, ne már! Most tutira azt hiszi, valami matek-gyík vagyok. Ez nem lehet igaz. - Úgy értem.... inkább 100 matek, mint egy töri. - szépítettem a helyzeten.
- Nem is tudom... A lényeg, hogy a matek gáz. - zárta le a témát, majd ennek jeléül fel is pattant a helyéről és vállára kapta a táskáját.
- Hova mész? - néztem rá kérdőn.
- Mindjárt fél van... - mutatta felém a telója kijelzőjét, ahol nagy számokkal virított a pontos idő: 07:28. Ó, hát akkor ezek szerint itt véget is ér a különleges reggelem, amit Rácz Patrikkal tölthettem. Olyan gyorsan eltelt... Na igen, ilyen ez a kamaszkor, fél órával ezelőtt még odáig voltam meg vissza, hiszen Patrik önként idejött hozzám beszélgetni, ami azért eléggé meglepett és fel is dobott. Aztán 3 perccel ezelőtt megjelent Sziszi és gyilkos pillantása, elrontva ezzel a kedvemet. De végül csak legyintettem rá és kicsit visszatért a jó hangulatom, erre már vége is a "kora reggelnek", és kezdődik minden újra, úgy ahogy szokott. Hát igen. Az igazság az, hogy semmi sem változott. Ettől még csak barátok sem leszünk Ptrikkal, hogy beszélgetett velem fél órát, mikor nem volt jobb dolga. Ugyan! Ebbe felesleges is többet beleképzelni. Semmi esélyem nála és ezzel tisztában is vagyok, de nem zavar. Egyáltalán. Tényleg. Tuti biztos. Mondom TUTI!!!! (aha, na persze, majd álmaimban)
És igen, már megint ott tartottam, hogy rájöttem, értelmetlenség beleélnem magamat valamibe, amiről az agyam is tudja, hogy hülyeség, na de azért semmiképp se feledkezzünk meg a szívről, aminek legalább ugyanannyi beleszólása van a dolgokba, ha nem több. Bizony meg kéne már tanulnom, hogy néha hasznosabb az agyra hallgatni, akárki akármit is mond. Bizonyítottan kevesebb hülyeségbe keveredünk az utóbbi esetben. Hajjajj, de nehéz dolog ez a tinikor! Vagy talán nem is azzal van a gond, hanem a szerelemmel? Valószínűleg ez így van. Persze maga a szerelem nem gond, de ha ez az érzés viszonzatlan... Na az piszokul tud fájni..
- Hát te meg miért depiztél be? - huppant le mellém Tami és Ella.
- Csak elgondolkodtam. - válaszoltam még mindig lefelé nézve. Persze nem sírtam vagy ilyesmi, mert az azért túlzás lenne egy srác miatt, akit nem ismerek még egy hónapja sem, csak egyszerűen ilyenkor jó érzés a földet bámulni. Senki ne kérdezze, miért...
- Az látszik, de erősen kétlem, hogy mondjuk éppen Sziszi új kapcsolatán agyalnál. Persze az is elég szánalmas, de a fejedet látva ez súlyosabb téma. - karolt át Ell, Tami pedig egy akkorát bólintott egyetértése jeléül, hogy azt még lehajtott fejjel is láttam. Na de nem sokáig néztem már ezután a földet, ugyanis mondandója közepére olyan gyorsan ugrottam fel, hogy szinte elsodortam Ellát.
- Mi? - bámultam rá kikerekedett szemekkel - Sziszinek új barátja van?
- Hé-hé! Halkabban! Nem kell mindenkinek tudni! - tette hamar a szája elé mutatóujját Tami, mire egy kicsit lehalkítottam magam.
- Ez komoly? - suttogtam, de majdhogynem összedőltem a bent tartott ordibálástól. Most nem? Ekkora hírt nem lehet halkan fogadni.
- Bizony ám. A mi drága Sziszink úgy tűnik megtalálta a boldogságot egy 8.-os srác oldalán. - vigyorgott Tami teli szájjal.
- Khm. Tami úgy érti, a boldogságához vezető UTAT. Persze, ha engem kérdezel, ez inkább zsákutca. - szólalt meg Ella.
- Ezt hogy érted? - sandítottam rá, mikor már a lépcsőn baktattunk felfelé.
- Hát úgy, hogy szerintem nem szerelmes a srácba, max tetszik neki. Féltékennyé akarja tenni Patrikot. Ez teljesen egyértelmű.
- Erre gondolhattam volna.... Na és ki az a szerencsétlen? - kérdeztem vigyorogva.
- Tót Áron.
- Az meg ki? - néztem Tamira kérdőn.
- Tudod, az a gyerek, aki egész nap fülessel a fülében mászkál, ki se száll a telójából és mindig a térdéig lóg a gatyája. - világosított fel Ella.
- Huhh. Szórakoztató társaság lehet, mit ne mondjak. - léptem rá az utlsó lépcsőfokra is, felérve így a termünk folyosójára. Már éppen léptem volna tovább, de egy Szilvis nevezetű halloween-i díszlet utamat állta. Remek, már csak ez hiányzott. Bár, ha belegondolok, azért számíthattam volna a felbukkanására. Mondjuk szívesen elhalasztottam volna ezt a beszélgetést például február 30-ra, de tekintve, hogy Sziszivel nem valami egyszerű üzletelni, pláne nem ilyen esetekben, inkább nem kerültem ki és hagytam faképnél, hanem kersztbe tett karokkal megálltam előtte, ezzel utánozva idegesítő testtartását. Mondjuk olyan rémisztő vicsor nem volt a tarsolyomban, úgyhogy inkább csak egyszerűen a képébe mosolyogtam. Nincs jobb, mint Sziszivel kezdeni a napot. Hurrá. Mindenkinek szép jó reggelt!
- Ööö, pontosan miért is állod el az utat? - kérdeztem kissé zavartan, miután vagy 2 percig bámultuk egymást szó nélkül.
- Te csak ki se nyisd a szádat. Értelmeset úgyse tudsz mondani. Majd én beszélek helyetted is. Hidd el, van mit mondanom! - köpte elém a szavakat.
- Erre magamtól is rájöttem. Meg abból, hogy megállítottál a folyosó közepén. - szúrtam közbe.
- Ide figyelj, Lizike... - kezdte, de nálam már ekkor elszakadt a cérna, nemhogy még folytassa is. Lizike? Ez most komoly?
- Nem, te figyelj, Sziszi! Nincs itt semmiféle Lizike. Alíznak hívják. - csúcs, én is pont ezt akartam mondani, de valamiért (fogalmam sincs miért....) biztos voltam, hogy nem az én számat hagyta el a mondat. De nem is Tamiét vagy Elláét. Ez egy fiú hangja volt. Egy nagyon ismerős fiúé. Ó, te szent szörfdeszka! Patrik!
- Te csak ne szakíts engem fél.... Patrik??? - kerekedtek ki Sziszi szemei, mikor szembe találta magát az exével. Hát igen.... azt hiszem, ilyen döbbentnek még nem nagyon láttam.
- Nem, hallod a postás. - vágta oda lazán.
- Én... izé.... Te meg miért szállsz velem szembe? Azt hittem jóban vagyunk! - rebegtette meg a pilláit Szilvi.
- Jaj, Szilvi, kérlek kímélj meg a hiedelmeidtől! Francokat vagyunk jóban. Elég volt belőled az az egy hónap is, amíg együtt voltunk, köszi, de több nem kell.
- Mi?? Miért ne lennénk jóban? - kezdett el már majdhogynem "pityeregni".
- Pontosan emiatt a sok bunkóságod miatt. Amióta csak itt van, úgy beszélsz Alízzal, mint a kutyákkal. És még csodálkozol, ha visszaszól neked. Gondolkozzál már egy kicsit! Ideje lenne lemásznod az ego-fádról, mert kezd túl magasra nőni, nem gondolod? Nem hiszem, hogy te olyan tökéletes vagy, mint azt hiszed! Kapásból száz jobb embert fel tudnék sorolni nálad, Lizzel a lista élén, úgyhogy szerintem beszüntethetnéd a bunkózást mert már kezd az agyamra menni. - közölte Patrik holtnyugodt fejjel. Az övével együtt az én arcom is olyan volt, mint a halottaké, azzal a különbséggel, hogy ezt inkább holtsápadtnak lehetne mondani. Hogy miért? Mert, ha nem csak képzelődtem, akkor bizony Rácz Patrik pontosan 2 perccel ezelőtt állt ki mellettem és osztotta ki Sziszit azért, hogy végre leszálljon rólam. És ha ez még nem lenne elég.... Jól hallottam, hogy szerinte én vagyok az egyik legjobb ember, akit ismer vagy ezt is csak képzeltem?
Hát úgy tűnt, nem, ugyanis Tami, Ella és Noja (aki fogalmam sincs, mikor érkezett), ugyanolyan döbbent fejjel állt mellettem, mint én magam is. Ezek szerint nem hülyültem meg és mindez megtörtént... És igen, ez volt az a pillanat, mikor végleg leesett a helyzet mivolta: Rácz Patrik megvédett engem mindenki szeme láttára az exével szemben.


Alíz