2. Első nap - Part 2

A hang nagyon is ismerős volt, csakhogy nem fűztek hozzá kellemes emlékek. De mit tehettem volna? Lassan megfordultam, és belenéztem a tengerkék szempárba, amely, ahogy meglátott, természetellenes módon elkerekedett.
- Te... Te meg hogy kerülsz ide?
- Neked is szia - húztam össze a szemem.
- Ja, persze. Szóval? Kirúgták apádat, vagy mi? - kérdezte "kedvesen".
- Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de nem. Leforgatták a filmeket, mi pedig hazajöttünk.
- Aha. Akkor… gondolom, maradsz.
- Úgy tűnik – vontam vállat.
- Csúcs. Üdv újra itthon – vágta oda minden lelkesedés nélkül, majd sarkon fordult, de egy pillanat múlva visszanézett rám.
- Még valami. Ne merészelj még csak ránézni se Patrikra, mert akkor véged. Na, hali! - dobta hátra egyenesre vasalt sötétbarna haját, és elsétált.
Értetlenül néztem Ellára, aki a szemét forgatva fordult felém.
- Látom, Sziszi nem változott semmit.
- Dehogynem. Rosszabb lett - dőlt hátra a székén.
- Azt látom. De ki az a Patrik? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Ó, Patrik az osztálytársunk. Akkor jött, amikor elköltöztetek. Sziszi teljesen belezúgott, és azóta se tudott lemondani róla. Egy hónapig jártak is, amikor Patrik még új volt és nem ismerte a mi drága Sziszinket. De aztán Szilvi dobta, és kivetette a hálóját egy tizedikesre, akivel végül nem is jött össze a dolog, Patrikba viszont a fél évfolyam azóta is bele van zúgva. Gondolom, nem is kell mondanom, hogy Sziszi minden percét azzal tölti, hogy kitalálja, hogyan szerezze vissza.
Ó, a jó öreg Dénes Szilvia. Sosem változik.
- Értem. És Patriknak már nem kell Sziszi, ha jól értem.
- Pontosan. De ez őt egyáltalán nem érdekli. Másfél éve mást sem csinál, csak a csajokat üldözi el Patrik mellől... Á, emlegetett szamár! - akadt meg a szeme valahol a tömegben, ami időközben gyűlt össze az aulában.
- Ki? - kérdeztem vissza.
- Most jött meg Patrik.
- És melyikük az? - forgattam a fejem összevissza.
- Á, már eltűnt... Nézd, ott van Tami! - ugrott fel hirtelen, és rohanni kezdett az ajtó felé. Követtem a szememmel, és észrevettem, hogy egy hullámos, mogyoróbarna hajú lányra veti magát, akit látszólag nem ért váratlanul a támadás, ugyanis ő is a karjaiba zárta Ellát. Miután elengedték egymást, rögtön magyarázni kezdett neki valamit, sejtelmes vigyorral az arcán.
A lány Ell mellett nem lehetett más, mint olyannyira hiányolt barátnőm, Tami, akit pisis korom óta ismerek, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Azt hiszem, a családom után, ő volt az, aki a legjobban bőgött a költözésünk napján. Kimondhatatlanul hiányzott.
Ekkor megpillantottam Ellát, aki Tamit rángatta keresztül a tömegen. Amikor találkozott a tekintetünk, hirtelen rántott egyet a lányon, aki így a szó szoros értelmében ráesett Ellre, de ez mit sem érdekelte őt. Kezével eltakarva Tami szemét, felém tuszkolta, majd előttem megállva megszólalt.
- Nos, mélyen tisztelt Joó Tamara, ezennel bemutatom önnek a meglepetést, amiről beszéltem.
- Ella, tudod, hogy utálom a meglepetéseket - morgolódott Tami.
- Tudom, persze, hogy tudom, de valamiért biztos vagyok benne, hogy ezúttal örülni fogsz neki. Szóval, készen állsz? - kérdezte.

- Nem bánom, de ha megint Eriket öltöztetted be tavasztündérnek, akkor most szólok, hogy az elsőre sem volt vicces - közölte, mire nem bírtam ki, elnevettem magam, és nem akartam belegondolni, mik történtek itt a távollétemben. Erik mint tavasztündér? Talán jobb, hogy erről a látványról lemaradtam.
- Várj csak, ismerős ez a nevetés – gondolkodott el Tami. - Csak nem...? Nem, az ki van zárva. Liz Amerikában van.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Ella, majd hirtelen elvette a kezét barátnője szeme elől, aki ennek következtében rögtön engem pillantott meg. Ebben a pillanatban olyan kifejezés ült ki az arcára, hogy azt hittem, ott helyben elájul. Még vagy két percig bámult így rám, mire végre megszólalt.